Fontos tudnivalók a Bichon Havanese fajtáról

Kialakulása 

A legelső társasági kutyafajták egyike.

A gyökerei a mediterrán térségből (gyökerei a mediterrán térségig nyúlnak vissza) származnak, de Kubában tenyésztették ki. A fajta valamikor az 1700–1800-as években alakult ki. Eredetére nézve pontos adatokkal nem rendelkezünk, a különböző források kis termetű uszkárokat, bolognai pincseket, máltai selyemkutyákat vagy vízispánieleket jelölnek meg a fajta őseiként.

„Mindenben benne lenni” – ez lehetne a mottója, ami talán romantikus történetével magyarázható. A havannai pincs egykor a dúsgazdag kubai elit divatos kutyája volt, majd amikor ez a réteg a forradalom elől meneküli kényszerült az országból, nemcsak minden vagyonát, hanem kutyáit is magával vitte.

Az 1959-es forradalom után Kubában gyakorlatilag kipusztultak(kipusztult) a bichonok (bichon). Mindössze három családról lehet biztosan tudni, hogy menekülésükkor havaneseiket is magukkal vitték Kubából. A Perez és a Fantasio család az Egyesült Államokban, Senor Barba pedig Costa Ricában telepedett le, több mint egy évtizeden keresztül kizárólag az ő erőfeszítéseiknek köszönhetően maradt fenn a fajta.

Magyarországra az első két Havaneset, Danit és Dorkát 1988-ban hozták be Moszkvából.

 

Megjelenése

A Bichon Havanese a legnagyobb pincs fajta, marmagassága 21-29 cm.
Várható élettartama: 12-15 év.

Színe nagyon változatos, lehet fehér, krém, pezsgő, vörös (havannai szivar színű, egyes források szerint innen ered a fajta neve), csokoládé, fekete vagy ezüst, esetleg foltos. Gyakoriak a többszínű változatok is. Születési színük majdnem minden esetben változik, néhány árnyalattal világosabb lesz, de az is előfordul, hogy a születési szín mélyebb tónusúvá válik felnőtt korára, esetleg a foltok kihalványulnak vagy teljesen eltűnnek, mire elérik felnőtt méretüket.

 

Ápolása 

A havanese szőre hosszú, selymes, enyhén hullámos. Mint minden hosszú szőrű fajta, rendszeres szőrzetápolást igényel. A napi fésülés mellett kevésbé tud összecsomósodni a szőrzet, tehát gyorsabban, és kevesebb szőrveszteséggel végezhetjük ezt a műveletet, továbbá a kutya is jobban hozzászokik az ápoláshoz. Érdemes már kicsi korától hozzászoktatni a napi fésüléshez. Lakásban remekül tartható ugyanis egyike a hipoallergénként ismert fajták közül; szőre egyáltalán nem vagy csak minimálisan hullik, valamint szagtalan. Tévhit, hogy nyáron melege van, a havanese, mint tudjuk, Kubából származik, ahol az itthoninál jóval forróbb a klíma. Ezeknek a kutyáknak ehhez alkalmazkodott a szőrzete, jól szellőzik, miközben védi a bőrt a tűző napsugaraktól. A fürdetés általában havi egy maximum két alkalommal ajánlott, de ez a kutya bőrének érzékenységétől függően változhat.

 

Jelleme 

Rendkívüli kedvességgel és hihetetlen intelligenciával rendelkezik. Igazi társasági kutya, ami azt jelenti, hogy nagyon igényli az emberek közelségét: játékot, szeretetet, kedveskedést, törődést. Elvárja, hogy gazdája folyamatosan foglalkozzon vele és ő is szívesen tesz gazdája kedvére. Imád a középpontban lenni, rosszul viseli, ha kihagyják a közös programokból ezért ajánlott a lakásban magunk mellett tartani ahelyett, hogy udvari kutyaként tartanánk (a hidegre való érzékenysége is a benti tartás mellett szól). Más kutyákkal és cicákkal jól kijön, a gyerekekkel szemben jóindulatú és barátságos. A havanese mozgása természeténél fogva vidám, könnyű, és rugalmas. Megfelelő motiváció mellett könnyen tanítható, kifejezetten szófogadó kutyus, bár a gazdinak érdemes észben tartani, hogy a nem következetes nevelés eredményeként könnyen a fejére nőhet. Összességében a Bichon Havanese egy babaarcú, roppant szórakoztató társaság, aki nem csak, hogy kivívja, de meg is érdemli, hogy igazi családtagként bánjunk vele.